2013. május 30., csütörtök

Ha babára vágysz...


ET+7.-8nap

A mostani két nap is tökéletes volt. Csak ez a fránya eső ne esne már!!! Nagyon unom. Cickók még mindig érzékenyebbek, de még mindig nem keresgélem a tüneteket.


2013. május 28., kedd

ET+5.-6.nap

Az elmúlt két nap is nyugisan telt. Vasárnap reggelre kicsit fáradtan ébredtem, mert Pannus éjjel velem aludt a nagyágyon, náthásodott és nehezen kapott levegőt.sokára találta meg  a helyét. Így is nagy ágy alsó egyik felén keresztben aludt reggelig! De kialudta, mert vasárnap szinte alig folyt a nózija!Pihentünk, tv-t néztünk. Este megjött Bogi is Bajáról.
Hétfőn egyik lány suliba, másik bölcsibe ment. Délelőtt még aludtam egy jót. Délután már kicsit mozgalmasabbra sikeredett. Itt volt Lívike, és a két nagylánytól zengett a ház,amikor valamit nem engedtek Pannusnak akkor a kicsi lány zengette az ablakokat! Így fél6 körül Pannussal elmentünk egy nagyot sétálni!

2013. május 25., szombat

ET+4nap

Nagyon sok mindent nem tudok a mai naphoz írni, mert egész nap pihizünk,tv-t nézünk Pannussal. Ketten vagyunk tegnap este óta itthon.Bogi Baján ,Csabi meg pecázni. Ma felkajáltam a hűtőt, úgyhogy holnap vásárolni kell valami szalámi félét, zöldséget,gyümölcsöt.
Nemsokára kimegyünk az udvarra, levegőzünk-hintázunk!

2013. május 24., péntek

Kaáli intézet 95.000.- es segítség!!!


Két magzat


A magzat fejlődése!


Babás videók! ---egy kis vizualizálás :-)








ET+3nap

A mai nap is pihenéssel és lightos tesz-vesszel telt.Délelőtt Pannus bölcsiben volt, szerencsére nagyon szeret ott lenni!
A cickók érzékenysége folyamatos és ma többször a hányinger vagyis valami émelygés féle is elkapott.De ez nem hiszem, hogy bármit is jelentene, hisz még csak a 3. napon vagyok! Na de azért jó!!! a hasam néha szurkálgat, de rövid ideig és nem vészes.azt mondják ez is jó jel lehet.De megmondom őszintén nagyon lazán veszem a dolgokat, nem görcsölök rá a dolgokra. Próbálom eltölteni a napjaim, hogy nem agyalok minden percben a babókon.Na jó persze eszembe jutnak, odateszem a kezem a pocimra stb. Ja és persze Panka ha eszébe jut akkor megsimizi és puszit ad rá, majd átkarol és odabújik a pocakomhoz a buksijával. És még mindig az a fura földöntúli kis mosoly üli olyankor meg az arcát.Nagyon édes olyankor!!!

Anyu itt volt délután, hozott a boltból jó pár dolgot, csinált egy bevásárlást. :-) Azt mondta nehéz egy dolog volt!!! A gyereknapi elmaradt ajándékokat is megvette.Holnap ha jó az idő picit sétálunk, de csak az utca másik végéig(keresztanyához).Elvisszük a meglepiket!!! Egy kis séta nem fog ártani!




2013. május 23., csütörtök

Az embrió fejlődése!

Mi történik az ET után, hogyan fejlődik az embrió:

3 napos transzfer
1 nappal a transzfer után. . . a pre-embrió növekszik és fejlődik 
2ntu. . . a pre-embrió blasztocitává alakul át 
3ntu. . . a blasztocita kiszabadul a burkából 
4ntu. . . a blasztocita a nyálkahártyához cuppan 
5ntu. . . a beágyazódás elkezdődik, a blasztocita elkezdi beásni magát a nyálkahártyába 
6ntu. . . folytatódik a beágyazódás 
7ntu. . . a blasztocita teljesen beágyazódott és külön van már placenta sejtje és embrió sejtje 
8ntu. . . a placenta sejtjei elkezdik a véráramba küldeni a hcg-t 
9ntu. . . még több hcg választódik ki az embrió fejlődésével 
10ntu. . . még több hcg választódik ki az embrió fejlődésével
11ntu. . . a hcg szint már elég magas ahhoz, hogy a vizeletből megállapitható legyen a terhesség 

5 napos (blaszto) transzfer 
1ntu. . . ezen a napon szabadul ki a blasztocita burkából 
2ntu. . . a blasztocita hozzá cuppan a nyálkahártyához 
3ntu. . . a beágyazódás megkezdődik a blaszto elkezdi beásni magát 
4ntu. . . a beágyazódás folytatódik, a blaszto egyre mélyebbre ássa magát 
5ntu. . . befejeződik a beágyazódási szakasz külön sejtjei vannak a placentának és az embriónak 
6ntu. . . a placenta sejtek megkezdik a hcg kiválasztást a véráramba 
7ntu. . . még több hcg termelődik az embrió fejlődésével 
8ntu. . . . hcg termelődés folytatódik 
9ntu. . . a hcg szint már elég magas, ahhoz, hogy a vizeletből megállapitható legyen a terhesség

Mikor teszteljünk?

Egy egészséges emberi embrió az 5-7 nap között bújik ki a „héjából” (a zona pellucidá-ból) és ezt követően nagyon hamar, tehát a 6-10 nap között beágyazódik. Tehát 3 napos embrió beültetésénél a beültetés utáni 2-5. napon, 5 napos embriónál a beültetés utáni 1-3. napon van a beágyazódás. Más források szerint a beágyazódás folyamata a 12. napig is tarthat. Ez az a folyamat, amiről a legkevesebbet tudnak, mivel semmilyen módszerrel nem lehet szemmel megfigyelni. 
Állítólag a transzfer utáni 9. nap (öt napos blasztociszta transzfer esetén) vagy 11. nap (3 napos zigóta esetén) között már érdemes vérből hCG tesztet csinálni.Nekem a dokibá azt mondta,13.napon menjek vérvételre, de megbeszéltük, hogy akkor teszt és majd rá 3 napra megyek vérvételre. Azon a héten nem szerettem volna 2x Szegedre utazni!  Van, ahol nem csináltatnak vizelet tesztet a nőkkel, mert úgy nagyon sok a hamis negatív. Negatív tesztnél sem szabad pánikba esni, és véletlenül sem abbahagyni a progeszteron-kiegészítés használatát (pl. Utrogestan, stb.) mert attól aztán tényleg megszakadhat a terhesség.

Embrió megtapadását segítő praktikák


1. Vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek
Ezekről már volt szó (lásd néhány fejezettel alább), most csak néhány momentumot emelnénk ki:
- Megfelelőnek tartott magzatvédő multivitamin (orvosod segít a kiválasztásában) szedése a terhesség előtti hónaptól (mert ugye feltételezzük, hogy terhesek leszünk :))
- C-vitamin: kollagéntermelést szabályozza, segít a petesejt utáni sebgyógyuláskor, és segít a vetélés megelőzésében is;
- E-vitamin: gyógyulást támogatja, elősegíti a beágyazódást
- Cink: sebgyógyulás, beágyazódás, hormontermelés szabályozása
2. Egészséges életmód
- Kerüljük a cukor- és a koffeintartalmú ételeket, a szénsavas üdítőket és az alkoholt! (Beültetés után viszont sok orvos javasol minőségi száraz vörösbort, max napi fél - 1 dl-t! :))
- Ne dohányozzunk, kerüljük a füstös, szmogos levegőt!
- Fogyasszunk sok folyadékot (gyógyteák, szénsavmentes ásványvíz, min. napi 2 l)
- Mérsékelten sportoljunk! Kerülendő a megerőltető mozgás (aerobik, súlyzózás, futás stb), lehet viszont nagyokat sétálni, légzőgyakorlatot végezni, meditálni, jógázni. Cél az alhasi vérbőség előidézése!
- Fontos a megfelelő pihentségi szint! Aludjunk sokat (legalább most, kivételesen :))

3.) Gyógyteák, étrend-kiegészítők
Van, aki a stimuláció alatt is fogyasztja, de mások szerint "bekavarhatnak" a gyógyteák, ezért érdemes kikérni a kezelőorvos véleményét is!Menstruációtól tüszőrepedésig: málnalevél + cickafark tea, tüszőrepedés (punkció) után: palástfű tea.
Méhpempő: segíti a méhnyálkahártya felépülését (beültetéskor 8 - 14 mm vastagság az ideális). Kapható tabletta és ivóampulla formában is.
Omega3 zsirsav (halolaj kapszula): az egész folyamat alatt igen kedvező a hatása, roborál, immunrendszert erősít.

Lombik és ami vele jár!!!

A következő bejegyzésekben pár olyan dolgot írok,amiket már valamikor valamelyik beültetés környékén már leírtam! De jó, ha most ismét itt vannak szem előtt!!!

ET+2nap

Éjjel azt hiszem kisbabákkal álmodtam, de nem vagyok benne biztos.Csak valamiért ez rémlik! De persze nem csodálnám, hisz ezen jár az agyam!!!
Pannus 6 körül ébredt, vele én is! Kakaókészítés, majd én gyors "bedug" Utro és feküdtünk vissza az ágyba. 7 után már Bogi sulira kész volt és indult is bicajjal. Pannust felöltöztettem, reggeliztünk, majd elindítottam a mosó és mosogatógépet.8-ra jött Icuka, a többit ő csinálta. Csabi elvitte pici lányt bölcsibe, majd ő is ment érte délben! Én pihiztem, jobban mondva heverésztem az ágyon. Közben csináltam spenótot, a tegnapi sült húshoz petrezselymes burgonyát és tojás leves is készült. Ebéd után Pannussal lefeküdtünk és aludtunk!

A dokival beszéltem délben, hogy minden rendben van-e.Mondtam igen, így nem kell visszamenni most egy ellenőrző UH-ra. Kérdezte van-e már valami tünetem.Mondtam, hát ez csak a második nap, de a cickóim elég jól érzem!!! Aztán mosolygott, hogy ő már több időt gondolt, hogy eltelt. :-)

A beültetés után kaptam képet róluk, azt tegnap nem, de ma hoztam!
Íme:
Ott vannak középen abban a kis fénylő buborékban!

2013. május 22., szerda

Az aggódás nem befolyásolja a fogamzást

Egy cikk amit most találtam!
http://www.origo.hu/egeszseg/terhesseg/20130225-hogyan-hat-a-stressz-teherbeesesre-es-a-magzatra.html

ET+1nap

Elkezdődött a számolás!  Meg kell mondanom jót aludtunk többed magammal az ájjel, plussz még mellém bújt egy icipici Panka valamikor éjfél után. És persze azonnal kakaót kért.Amit már nagyon régen csinált éjjel! :-) A kakaó ivászat után elterült a nagyágyon keresztbe és aludt reggel 6-ig. Aztán ébresztőt fújt,ismét kakaót ivott,majd felöltöztünk. Kicsit pakolásztam, na jó csak apróságokat a konyhában.Kivettem a fagyóból az ebédet meg ilyesmi! Fél 9 felé Icuka elvitte pici lányt a bölcsibe,onnantól kezdve pihengetéssel telt a délelőtt.A kacsát betettem a sütőbe,azzal nem is kellett foglalkoznom.
Jaaaa és még nem is írtam a reggeli puszikról.Merthogy Pannusnak mondtam a pocakban vannak az icike-picike babák. Erre megsimizte a pocakom és adott rá 2 puszit! Nagyon édes volt! És amilyen fejet vágott hozzá, megzabálni való volt!!!!
Fél 12-kor ment érte Icuka, majd ebédelt és szinte 5 perc alatt már aludt is. És még alszik! :-)
Bogi külön németen,Csabi sincs itthon így csend van az alváshoz.Aminek nagyon tudok örülni, hisz biztos kialussza magát a kicsi lány! Délután lehet egy pici sétát teszünk, majd meglátjuk.Most süt a nap, de lóg közben az eső lába!


















































ET- avagy beültetés

Délután 2re mentem a Kaáliba. Nagyon sokan voltak,mondta is a nővérke
várnom kell. Így átmentem szembe az ételbárba és ettem egy jó
túrógombócot. 3kor már benn voltam és átöltöztem az ott kapott
csini-hátul nyitott hálóingbe! Előtte persze dokibácsival
átbeszéltük,hogy két szép 6sejtes picurit kapok vissza így a 3.napon!
3óra 9perckor már pocimban voltak(a lányok)! Persze mindegy lenne a
nemük csak sikerüljön! DE--- már elegem van abból a beszólásból legyen
az ismerős-családtag-alig ismert illető, hogy most már fiúnak kell
lennie! Ilyenkor bennem előjön a csakazért is lányok! :-) Az ET után
1.5órát pihiztem,majd megbeszéltük a dokival a továbbiakat. A gyenge
hiperstimus állapotom miatt csütörtökön hívnom kell helyzetjelenteni!

--

Ágica

2013. május 19., vasárnap

Fehérjedús étrend--kutatás


A fehérjében gazdag és szénhidrátban szegény étrend elősegítheti a teherbe esést - állapította meg egy új kutatás
Az Amerikai Szülész-Nőgyógyász Kollégium most zajló évesülésén ismertették annak az új kutatásnak az eredményeit, amely a táplálkozás és a termékenység közötti összefüggésekre hívja fel a figyelmet. A szakemberek mesterséges megtermékenyítés előtt álló nőket vizsgálva arra a megállapításra jutottak, hogy a sok fehérjét, de kevés szénhidrátot fogyasztóknál jóval nagyobb a sikeres teherbe esés valószínűsége, mint azoknál, akiknél a fehérje-szénhidrát összetétel ezzel ellentétes módon alakul.
A vizsgálatba bevont 120 nőt a szakemberek arra kérték, hogy a petesejt-beültetést megelőző három napon vezessenek részletes étrendnaplót. Az eredményekből kiderült, hogy akiknél a napi étrend legalább 25 százalékát fehérjék alkották, emellett a szénhidrátbevitel nem érte el a 40 százalékot, azoknál négyszer nagyobb volt a sikeres teherbe esés aránya, mint a kevesebb fehérjét és több szénhidrátot fogyasztóknál. A két csoport testtömeg-indexében nem volt eltérés, így az eredmények arra engednek következtetni, hogy az étrend összetevőinek aránya igenis hatással lehet a termékenységre - hangsúlyozta a kutatás vezetője.
Az étrend és a teherbe esés összefüggéseinek vizsgálata hosszú évekre nyúlik vissza. A témában tudományos szempontból talán legmegbízhatóbb kutatást 2007-ben a Harvard Egyetem szakemberei végezték közel 18 ezer nő bevonásával, és megállapításaikból egy világszerte rendkívül felkapott könyv is született. Ebben többek között azt javasolják a teherbe esésre vágyó nőknek, hogy kerüljék a transzzsírsavakat és az egyszerű cukrokat, továbbá figyeljenek oda a szénhidrátok minőségére, és fogyasszanak minél több rostdús élelmiszert.

Jól vannak!

Ma reggel telefonáltam 9 után a Kaáliba érdeklődni a sejtecskéink után! Nagyon szuper hírt kaptam, a háromból mind megtermékenyült! Holnap sajnos nem kapok híreket, mert 2.nap nem veszik ki az inkubátorból megnézni őket! Csökkentve a gond lehetőségét! Így biztonságosabban fejlődhetnek.Ennek ellenére 9 körül telefonálok, mert a doki mondta tegnap, hogy hívjam fel mert lehet benn lesz! Majd meglátjuk. Kedden lesz valószínűleg délután a transzfer, de ezt aznap reggel mikor érdeklődöm már meg is mondják!
A vitaminokhoz jött még pár bogyó! Van amit csak pár napig kell szedni, van amit ha sikerül és szép + tesztem lesz akkor a terhesség 12.hetéig vagy tovább!

23nap szurimennyisége!

Egy nagyobbacska kupac szuri!

Megvolt a punkció!

A tegnapi nap kicsit fáradtra sikeredett! Negyed 10-kor benn voltam a műtőben és megvolt a PUNKCIÓ! Sokat voltam benn, mert ismételten nem voltak a helyükön a petefészkeim,ezért jól megkínzott a doki, hogy minden tüszőt le tudjon szívni.Mert volt sok.Viszont a sok közül csak 3 volt megfelelő. DE ők szépek! mivel elég kisadag hormont kaptam, hiába a sok tüsző kevés volt nekik mennyiség. A lényeg, hogy lett 3 ami már randizott apa katonáival. A figyelőből fél2 felé jöhettem ki, majd egy megbeszélés, receptfelírás a dokinál és már jöttünk is haza. Pihenést mondott a nap hátralévő felére,amit be is tartottam, mert nagyon fáradt voltam!


2013. május 17., péntek

Ortopédián

Tegnap megjártuk lányokkal az ortopédiát Szegeden.Tornyos professzor úr nagyon jó fej! Aranyos volt nagyon.Szerencsére semmi komoly gond a lányok lábával. Boginak  tornáztatni  kell a lábát(ez abból áll, hogy reggel-este hosszabb ideig pipiskenie kell többször). Nagyobb %-ban bokát tartó cipőt kell viselnie!
Pannussal majd 2 éves korában kell visszamennünk, addig neki is bokát tartó cipellők használatát javasolta.

Az endokrinológiára pedig június 7-ére kapott Bogi időpontot. Éhgyomorra kell majd mennie, mert vérvétellel kezdenek!

Ma...

Egy kis hiányérzetem van, hisz nem kell ma már szúrnom magam. a több mint 3 hét alatt hozzászoktam, hogy minden nap figyelem az órát, hogy mikor kell beadjam a szurikat. Na de a lényeg, hogy már itt tartunk! Holnap punkció, majd akkor ismét talizok egy tűvel. Mondjuk az egy hatalmas tű és a kézfejembe szúrják altatás előtt! De most nem fog úgy kinézni, mint a múltkor. Akkor tiszta lila lett és rettenetesen fájt! Most ügyesen fogják szúrni, rákoncentrálok, hogy rendben legyen! Ma megpróbálok délután csinálni egy nagybevásárlást, hisz az én számításaim szerint a beültetés kedden lesz. Az ünnep miatt előtte már nagyon csak a mai illetve a holnap délutánom marad rohangálni. A beülti után egy pár napig úgyis pihizek.
Pannus ma bölcsiben, Bogi suliban---szegénykémnek hosszú napja lesz dolgozatok terén. Ma ír matekból(TZ), informatikából, németből(5.osztály előtti szintfelmérő), és magyarból(szövegértés)!!!

Lányokkal!


2013. május 16., csütörtök

Ma vége a szuriknak!

Ma voltam(hivatalosan tegnap) a punkció előtt utoljára vérvételen és uh-on. Ma csak egy potya vv és uh volt! Minden rendben sok szép tüszőcskét növesztettem, remélhetőleg sikerül szépen leszívni őket és utána is minden ok lesz velük!
Szombaton kell mennem háromnegyed 9-re, majd negyed 10-kor elkezdődik a mélyalvásom. Szokás szerint a doki még álombamerülésem előtt bejön és beszélünk pár szót! :-)
Még fenn vagyok, hisz negyed 11-kor kell beadnom az Ovitrelle szurit! Már nem sok van addig, csak nem alszom el a gép előtt!

2013. május 9., csütörtök

Szegeden...

Ma reggel fél 8-ra vérvételen voltam a Kaáliba, majd vártam az eredményre. Ami ugye 9 környékén lett kész majd két punkció közt valamikor 10 körül be is mentem a dokibához UH-ra és utána megbeszéltük a dolgokat! Még UH előtt ránézett a véreredményre és akkor mondta minden ok úgy tűnik.  az UH jobb oldalon 4, balon 7 tüsző megindulását mutatta. A jobb oldal egy kicsit jó lenne ha belehúzna, hisz a balból eddig mindig kicsit körülményesebb volt a leszívás.Tehát HAJRÁ jobb oldal is!!!!
A gonal-F szurim ma elfogyott, holnap 75-öt kell beadnom, amire nem kaptam receptet mert pont van egy 75-ösöm itthon még a múltkori lombikról megmaradva. Mivel ez por és keverni kell, azt mondta a nővérke csípni fog és pirosodhat, de 1 óra alatt elmúlik. Majd holnap látom!!! A Suprefact-ból 0.3 az adag.
Szombaton ismét vérvétel és Uh, majd akkor kapok receptet. Majd csak én megyek, anyu jön Pankára vigyázni már reggel 6-ra. Csabi nem lesz itthon.

2013. május 7., kedd

Már 2 szuri

Tegnap mentünk Szegedre UH-ra. Minden rendben volt, a Suprefact-tól szépen leálltak a petefészkeim. Persze ez volt a cél! Úgyhogy jöhetett az újabb szuri a másik mellé. 87-es adagban kapom a Gonal-F és csökkentettük a Suprefact-ot 0.3-ra. Csütörtökön ismét Szeged, most vérvétel is lesz, majd utána UH.
Imádom a dokim, mindig van valami (egy mosoly,egy mondat,...) amitől az emberben lesz egy újabb löket abból a lelkesedésből, hogy igen sikerülni fog! És így is lesz!!!
Tegnaptól íme az adagom:

2013. május 1., szerda

Rövidebb haj!!!!

Úgy döntöttem a tegnapi nap, felhívom a fodrászom és mondom neki, hogy jöhet egy hajvágás! Na nem drasztikusan "pistikés"!!! Nagyon tetszik,az új frizura. Csabinak még szokatlan, de majd idővel megszokja!!!
És akkor íme---->

3napja napköziben

Pannus már 3 napja napköziben van délelőtt. Örömmel megy be a kapun, mondhatni rohan a többekhez. így indultunk az egyik reggel!

Fél 9-re odaérünk és 11 után picivel megyek érte. Akkor már kinn vannak az udvaron. Eddig minden rendben az elválással és  ügyesen viselkedik. Tízórainál is nagyon okos!
Az életünkben ez is egy változás, de neki is nagyon jó, hogy gyerekek közt lehet és most a lombik (sikeres!!!) után kis könnyebbséget jelent majd.

Suprefact már 8 napja

Már 8.napja szurizom magam eme barátommal. Mondhatom annak, hisz szoros, mélyreható kapcsolatba kerültünk az elmúlt napokban. Még tart egy darabig ez a barátság!!!! És lám képes vagyok belenyomni a hasamba a tűt, azt a hegyes kis szerszámot,amitől amúgy nagyon rettegek. Az eddigi 8 szúrásból 3 helye lett lila foltos, de azt hiszem ez jó arány.  Holnap elvileg meg kellene jönnie nemvártnak, ha így lesz pénteken mehetek UH-ra és kapok egy újabb szurit még ez mellé. Mondjuk a doki azt mondta ettől a szuritól 1-2 nappal későbbre tolódhat, de ki tudja!
A februári lombiknál folyamatosan az az érzésem volt, hogy nem fog sikerülni(be is jött)---boszorkának is állhatok!!! Most viszont a siker gondolata jár a fejemben. Változtattam pár dolgon magam körül. 1. a szurikat saját kezűleg döföm magamba! :-)    2. Pannus délelőtt napközibe jár :-)  3.levágattam a hajam  -----------> na ez utóbbi 2  dologról majd következő bejegyzésben írok!!!