2012. július 2., hétfő

Panka újdonságai!

Pici lánnyal sok minden történt, vagyis sok mindent produkált az elmúlt 2 hét alatt! Rohamban fejlődik és amit más hetekig gyakorol neki pár nap alatt sikerül!


Kezdjük az elején! Ugye már írtam, hogy sikerült a bilibe pisilnie. Már ezzel odáig jutottunk,hogy kaki is volt a biliben az elmúlt 1 hétben és nem1x hanem 3x!!!  Két héttel ezelőtt kezdte a fenekét emelgetni mászáshoz,majd egyik napról a másikra elkezdett haladni.Most felül szépen és ha épp olyanja van úgy nézi a mesét! :-)  Pénteken a strandon addig-addig helyezkedett, hogy felkapaszkodott a kinyújtott, egymásra tett lábaimra és felállt. Ezzel nem is lenne baj,csakhogy a pici lány úgy gondolta ha ez már így megy akkor miért is ne engedné el a lábam az egyik kezével! És itt jött a nagy pufff. Eldőlt mint a krumpliszsák! Volt sírás rendesen,de nem vette kedvét a dolog, mert most is próbálkozik.   
Ma délután odamászott a nappaliban az kis asztalhoz, majd addig nyújtózkodott, hogy ott is felhúzta magát és ott állt nagy boldogan!!!! Azt hiszem fel kell kötnöm a gatyám!!!! Hamarosan ha így halad elindul! viccesen meg is jegyeztem neki: "Kislányom,3 hét múlva a Balatonon már futnom kell utánad????"
Fürdés után még volt egy kis játék, amikor is ismét megmutatta mit tud, most a járássegítőjében kapaszkodva állt fel!
Jaaaa, és ezek után áldom az eszem, hogy tegnap éjjel még 10-kor azzal foglalatoskodtam, hogy az ágyát lejjebb engedjem. Valami azt súgta, nem szabad már olyan magasan hagyni! És íme.....

Nincsenek megjegyzések: