2012. március 8., csütörtök

2012.03.08.

Tegnap itt volt apu és a kertet rendezgettük. Kiszedtünk jó néhány bokrot,fát mert rettenetesen néztek ki. Az előző tulaj nagyon elhanyagolta a kertet és minden növény túlnőtte a helyét! Egymást "taposták"! Nem mutatott szépen. Még van mit csinálgatni,de áprilisban már szép lesz!
Panka szokásosan reggel fél 9 körül elaludt,így zavartalanul tevékenykedtünk apával. 11 körül felébredt a nagylány, felöltöztettem és kinn volt ő is fél1-ig a levegőn.Persze aludt! Ebéd után mentünk ki ismét (2 körül),jött Panka is! A levegőn ismét elaludt.Fél 5 kor fejeztük be a munkát. Uzsizott és játszottunk. Időben volt a fürdés, mert a jó levegő elfárasztotta még ha aludt is kinn! A tegnapi sok alvása ellenére nem kellett sokat várni,hogy elaludjon,már akkor beszundított amikor még csak melegítettem a vacsiját!

Bogica délután színházban volt Kecskeméten.Azt mondta jó volt.Egy ismerős is játszott benne. Aranyos volt,itthon megkérdezte "az Attila tud énekelni!--én ezt nem is tudtam!!!!"  Fel akarta hívni telefonon,hogy gratuláljon az előadáshoz,de ez elmaradt,majd ma! :-)

A darab amit néztek:  A kétbalkezes varázsló



Eddig ma nyugis napunk volt,sétálni még nem mentünk mert hideg van kinn. A napocska sem sütött idáig,talán most kezd! Délután séta lesz valamerre. A varrónőhöz is el kell menni Csabi nadrágjáért ,úgyhogy oda biztos megyünk!

Reggel Panka visszaaludt és fél 10kor kelt. Egy kis játék után átöltöztünk a pizsiből és tízóraiztunk. Kanalaztunk egy kis banános pépet. Annyira ügyes már a kanállal,mint a nagyok. Kajcsi közben sokat mosolygott,már akkor nevetett amikor meglátta a kezemben a kanalat és a tányért. Imád kanállal enni! Na jó helyesbítek enni imád! :-)

Az utolsó pár falatnál már dörzsölte a szemecskéit hogy álmos. Elfáradt a kanalazásban! Ivott egy kis teát és már aludt is. Itt alszik a nappaliban a kis kosárkájában!

Valami sütit összedobok délután,lehet buktát,de még nem tudom. Azért délután mert most a kenyér sül a gépben így csak a tésztát akkor tudom beletenni keleszteni ha az már kész!

Nincsenek megjegyzések: