2010. október 11., hétfő

ET+2nap

Ma hajnalban sem úsztam meg a "hajnali vízesést"! Ismét arra ébredtem, hogy majd szét reped a hasam,annyira kell pisilnem. :-)  Sohasem kellett ilyen miatt felébrednem!!!!! Most 2 napja mégis.
Reggel a szokásos fél 7-kor ébredtem, felkeltettem Bogit, elkészítettem a tízórait neki. Közben felőltözött, megmosakodott. Magamnak is csináltam reggelit, megettem a gyógyszereim majd visszajöttem az ágyba. Anyu jött ma segíteni, már 9kor itt volt. Összepakolászott amit épp kellet, sokmindent nem. Mosogatógépből kipakolt majd a csetrest vissza. Délben elment Bogiért a suliba majd ebédeltünk.Utánna elsétáltak boltba meg a gyógyszertárba. Én persze pihentgetek ezerrel. Nem is gondoltam, hogy ennyire fárasztó lehet a kényszer fekvés. Azt tudni kell, hogy imádok lustálkodni, most sem az a baj, hogy pihennem kell, hanem a tudat, hogy más pakolászik helyettem, más végzi el az én munkám.Persze tudom ez a picurikért van.
Itt vannak a pocimban és tudom a legjobb helyen vannak  mindketten.
Nagyon BOLDOG vagyok!!!!! 
Mivel tudom Papám "keze" is benne van a mostani jó dolgok tőrténésében amik velem tőrténnek, nem lepődnék meg ha a szülinapunk után már egy erős pozitív teszttel jelentkeznék, majd június 27.-én(Papa névnap) bújna ki a két picuri a pocimból! :-) Persze nem szeretném beleélni magam a jóba, de bizok a sikerben. A sok rossz után jónak kell jönnie!!!!!
Érzem!!!!!!!!!!!!!!

Nincsenek megjegyzések: