"Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban."
Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán?
Hallgattad, amint az esőcseppek földet érnek tompán?
Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét?
Nézted a tovatűnő éjben a felkelő nap fényét? ...
S amikor kérded: "Hogy smint?" meghallod a választ?
Mikor a nap véget ér, te az ágyadban lekszel, s közben tennivalók százai cikáznak fejedben?
Szoktad mondani gyermekednek, "majd inkább holnap"?
Hagytad kihűlni a barátságot,szerelmet,
mert nem volt időd felhívni, hogy annyit mondj: "Szervusz"?!
Sokkal erõsebbek a szárnyaink, mint hinnénk. Csak nem merjük kitárni õket. Ezért aztán nem is merünk repülni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése